Skip to main content

Világ

A görög demokráciát az veszélyezteti igazán, ha a válság elhúzódik, és a gazdaság tartósan hanyatlik anélkül, hogy a fény megjelenne az alagút végén. Akkor a szélsőséges kisebbségből a csalódott szavazók többsége válhat.

Nem bizonyítja semmi, hogy a felmelegedésnek elsősorban emberi tevékenység az oka, de tudósok sokasága manipulál adatokat azért, hogy úgy tűnjön. Érveket szállítva a klíma ürügyén elkövetett fogyasztás-, termelés- és kapitalizmus-ellenes hisztériának.

Davosiak, amíg nem kapituláltok teljesen, amíg feltett kézzel, fehér lobogóval nem vonultok ki piaci hadállásaitokból, folyamatos lesz a presszió az amerikai és európai ballib véleményformálók, akadémikusok, médiamegmondók részéről. 

Kialakulófélben az öngyűlölő kapitalizmus, amely utálja magát sikereiért, a legutóbbi válsággal kapcsolatban nem meri megpendíteni sem a kormányzatok szerepét, sem a válság valódi okait. Biztos vagyok benne, hogy Davosban is felszolgálnak "Fair Trade" kávét.

Ilyen állapotában Európa nem lehet vonzó példa Amerika számára. A gazdasági okokon túl a politikaiak jelentősége sem elhanyagolható. Nem lennénk most az európaiak helyében.

A történelem arra tanít bennünket, hogy a fejlődés, az országok jóléte nem a világtól való elzárkózásban gyökerezik, hanem épp ellenkezőleg: a nyitottságban, az alkalmazkodásban. 

Miért nem tolonganak a technológiai start-up cégek? Nagy részben azért, mert az állami támogatások teljesen eltorzították a kutatás-fejlesztést. 

Egy jól működő, piacelvű nyitott társadalom ezerszer hatékonyabb a fundamentalizmussal szemben, mint a legkegyetlenebb zsarnokság. Papp László Tamás elemzése.

A matematika ellen hiába lóbáljuk a szuverenitásunkat, épp ezért felesleges a különutaskodó államok versengése is, hogy kinek mekkora a szuverenitása.

Továbbra sem látható a klímahívők által folyton előrángatott teljes tudományos konszenzus, mely szerint a felmelegedésnek elsősorban "emberi" oka van: túl sok ismert tudós kérdőjelezi meg folyamatosan az állítólagos apokalipszist.

Drupal theme by Adaptivethemes - Design by Kodamera