Skip to main content

neocohn posztjai

Az ember az, amelyik a válogatott kutatási eredményekből elveket, morált fabrikál, mindig olyat, amilyen egy aktuális magatartásforma vagy még rosszabb: aktuális társafalomfilozófiai elv igazolásához éppen szükséges volt.

A görög demokráciát az veszélyezteti igazán, ha a válság elhúzódik, és a gazdaság tartósan hanyatlik anélkül, hogy a fény megjelenne az alagút végén. Akkor a szélsőséges kisebbségből a csalódott szavazók többsége válhat.

Nem bizonyítja semmi, hogy a felmelegedésnek elsősorban emberi tevékenység az oka, de tudósok sokasága manipulál adatokat azért, hogy úgy tűnjön. Érveket szállítva a klíma ürügyén elkövetett fogyasztás-, termelés- és kapitalizmus-ellenes hisztériának.

Ez a blog fontos tartja a szuverenitás értékeit. De nem is keverjük össze a nemzet demokratikus önrendelkezését egy autokrata kormány önjáró ámokfutásával. Lássuk be, hogy ha mindez uniós és IMF-kolonizáció, akkor bizony ide vele. Sem az IMF, sem az unió nem kíván tőlünk semmi olyat, amit nem kéne magunktól is megtennünk.

CBA elsőkézből - ígéri a Magyar Narancs címlapja. "Nincs mindenféle hókuszpókusz" - ez a címe az interjúnak, amelyben Baldauf László, a magyar üzletlánc tulajdonosa mondhatja szabadon, amit csak akar, hiszen az interjú készítője szemmel láthatóan nem érdeklődött különösebben interjúalanya közéleti ténykedése iránt

Davosiak, amíg nem kapituláltok teljesen, amíg feltett kézzel, fehér lobogóval nem vonultok ki piaci hadállásaitokból, folyamatos lesz a presszió az amerikai és európai ballib véleményformálók, akadémikusok, médiamegmondók részéről. 

Kialakulófélben az öngyűlölő kapitalizmus, amely utálja magát sikereiért, a legutóbbi válsággal kapcsolatban nem meri megpendíteni sem a kormányzatok szerepét, sem a válság valódi okait. Biztos vagyok benne, hogy Davosban is felszolgálnak "Fair Trade" kávét.

A közjogi és gazdaságpolitikai problémák úgy összegyűltek, hogy csomagban kezeljük őket. Sorra listázzuk a magát "polgárinak" hazudó kormány bűneit és inkompetens döntéseit, ami miatt úgy tűnhet, ballaszt az egész csomag úgy, ahogy van. Pedig csak a nagy része.

Lenne más megoldás is, olyan, amilyet régóta ajánlunk mindenki figyelmébe: a szociális és nyugdíj-ellátások minél nagyobb részének gyors magánszámlákra terelése, azaz privatizálása. Chilei típusú nyugdíjreformot szeretnénk, elvi alapon.

 Az ország új alaptörvénye nem ad kellő garanciákat egy szabad társadalom két alappillérének működésére: az egyéni jogokra és a magántulajdon, a piaci verseny szabadságára. Ez az alkotmány az új pártállam alapdokumentuma.

Drupal theme by Adaptivethemes - Design by Kodamera